Album – Szigethalom turistája 4. – Börzsöny


Az április 29-i túránk a Börzsöny északi részén Nagyoroszi és Drégelypalánk községektől egyforma távolságra, a zöldellő hegyek egyik 444 méter magas sziklacsúcsán emelkedő Drégely várához vezetett. A meredek, vulkanikus kúpra épült várat Nagyoroszi felől az Apródok útja turisztikai tanösvényen haladva “hódítottuk” meg. A Legendák nyomában Szondi kulturális tanösvényen haladva a táblákon kihelyezett fényképes ismertetőkből fedezhettük fel a helyi történelmet és legendákat. A vár és a csodálatos panoráma nem adta könnyen magát, néhol erős emelkedőkkel nehezített úton lehetett feljutni a romokhoz. Sajnos az előző napok esőzései miatt a túraút igen vendégmarasztaló volt, az agyagos talaj igen csúszósnak, nehezen járhatónak bizonyult, a cipőre ragadt sár tovább nehezítette utunkat, a bot használata nagyon sokat segített. Azonban a nehéz útért kárpótolt bennünket a csend, a madarak éneke, a zöld ezernyi árnyalatában pompázó, ébredő tavaszi erdő. Én a 8 km-s távon indultam, annak állomásairól tudok beszámolni. Utunk a Varga tó mellett vezetett el. A vár közelében levő egykori tó a várbelieknek bőröket készítő vargáról kapta a nevét. A néphagyomány szerint ő árulta el a várat a törököknek. Az ostrom első napján felkereste Ali pasát, és kellő jutalom ellenében (annyi aranyat kért, amennyi a bőrébe fér) felajánlotta, hogy elárulja a vár legkönnyebben bevehető részét. A pasa belement az alkuba, így az áruló felvezette a török tüzéreket a közeli “Kecskehegy” csúcsára, ahonnan a legjobban lehetett tűz alatt tartani az amúgy is omladozó falakat. Az ostrom végén, amikor Szondi György várkapitány levágott fejét a pasa elé vitték, megjelent az áruló is a fizetségéért. Ali pasa pontosan betartotta a szavát, annyi aranyat adott a vargának, amennyi a bőrébe belefért: elevenen megnyúzatta az árulót, bőrét telerakatta arannyal, a holttestét pedig a Kecskehegy alatti tóba dobatta. Innen a meredek úton haladva értük el Drégely várát, mely az 1270-80-s években épült, és az esztergomi érsek vadászkastélyaként funkcionált. A vár történelmi jelentősége a török betörése korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek állandó helyőrséget tartott itt, melynek parancsnokává a jobbágy származású Szondi Györgyöt nevezte ki 1544-ben. Ali budai pasa 1552 július 6-n vonult fel a vár ostromára 12-14000 fős seregével. Ebben az időben Drégely vára nagyon gyenge volt, falait 1549-ben egy villámcsapás megrongálta, amely felgyújtotta a puskaporos raktárt is a vár szerkezetében jelentős károkat okozva. A végvár megerősítését hiába rendelte el az országgyűlés, a munkálatok elmaradtak. A török támadásakor a helyőrség létszáma 146 katona volt. A korszak leghíresebb versmondója, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikájából, valamint Arany János Szondi két apródja balladája alapján ismerhettük meg a háromnapos viadal részleteit. Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felső várba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége földig rombolta, ezáltal a vár homlokzata rommá lett. Ekkor a pasa megadásra szólította fel Szondit, aki ezt megtagadta. Két hadapródját és két előkelő török foglyot Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat utolsó leheletéig megvédi és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje őket vitéz katonává. Szondi ezután bútorait, ruháit, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, és előkészítette az utolsó rohamot. A küzdelem rövid volt, kegyetlen, de hősies. Szondi először a térdén sebesült meg, majd egy golyó a fején találta el, katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. A várkapitány levágott fejét Ali pasa elé vitték. Ali pasa díszes temetést rendezett a példamutató hősnek, katonái előtt dicsérő beszédet mondott Szondyról, majd sírja fölé kopját tűzött. A sziklavár 1991 óta a nemzeti örökség része, 2012-től pedig történelmi emlékhely, melyet Szondi és katonái szent sírhelyeként tisztel a magyarság. A vár meghódítása és a csodálatos kilátásban való gyönyörködés után a Sáferkútnál kialakított pihenőhelyen töltődtünk fel: ettünk, ittunk, napoztunk és a forrás vizét elvezető patakocskánál próbáltunk megszabadulni a cipőnkre ragadt sártól. A forrás nagyon régi, talán már Szondi György idejében is létezhetett. Az elnevezés német szóból ered, melynek jelentése juhász. illetve pásztor. A kutat a pásztorok önmaguk és az állatok itatására használták, a forrás innen kapta a nevét. Drégelypalánk felé vezető utunkat folytatva elhaladtunk a Szőlőhegy és pincesor mellett. Évezredekkel ezelőtt a domboldalak között értékes, virágzó szőlőültetvények terültek el. Napjainkban már csak a pincesor maradt meg. A hagyományok továbbélését tükrözi az évenként megtartott szüreti felvonulás és mulatság. Drégelypalánkon buszra szálltunk és meg sem álltunk Kemence községtől 1,5 km-re levő Kőrózsa Panzióig, ahol bevártuk a hosszú távra induló túratársainkat és megettük a finom palóclevesből és palacsintából álló menünket. A panzió gyönyörű helyen fekszik a börzsönyi tájvédelmi körzet szomszédságában. A kisvasút is megáll a panzió mellett és a Kemence-patak csobogása fogadja az idelátogatókat. A kiadós étkezés után fáradtan, de vidáman vágtunk neki a hazafelé vezető útnak, hálát adva a kellemes időért és a jól megszervezett túráért.

Ibolya Denke

Megjegyzés hozzáfűzése