Miért éppen Gemenc?


Miért éppen Gemenc?

2016 őszén 4 szabadnapom volt (végre), így társaimmal a Mecsek felé vettem az irányt. Már csak pár tucat kilométer hiányzott, hogy abszolváljam a Dél- Dunántúli Pirosat. Mielőtt elindultunk volna, a kezembe akadt a Magyar Turista októberi száma. A középső sárgás részében egy röpke cikk számolt be arról, hogy átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” -díjakat. Eszerint a látogatóközpont kategóriában a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ megosztott első helyezett lett. Miért? Éppen előadást tartottam leendő idegenvezetőknek, szóba került a téma. Egy bajai tanítványom elcsodálkozott a híren. Nem értette! Miért? Incselkedni kezdett velem a kisördög. Tényleg miért is? Újratervezés követte az ördög munkáját. Úgy döntöttem, hogy az első napomat Gemencre szánom, hogy választ kapjak a miért-re!

 

Gemenc születése, kis gemencológia

A mi nagy kékségünk, a Duna már évmilliók óta kóricál az Alföldön. Hol erre folyik, hol arra. Régebben a Kárpát-medence legmélyebb pontja, a Tisza-Maros szöge felé cammogott makacsul, azonban mikor a Sárköz vidéke megsüllyedt és a Duna-Tisza közti hátság kiemelkedett, megváltozott az útja, a Dunakanyartól toronyiránt délnek vette az irányt. Széles völgyében lustán cammogva hömpölygött. Kanyarulatokat növesztett, amit nagy hirtelen holtággá „varázsolt”. A holtágak tóláncokká alakultak. Tisztára sárosköz lett az egész. Főleg Bogyiszló és Báta között. Itt 10-32 kilométeres közben a sár az Úr. Szorgos és bölcs ősünk fokokat készített. Ezek a mesterséges csatornák a természetes mélyedésekbe vezették a hirtelen jövő ár víztömegét. Így őseink megmenekültek az áradástól, lett haluk, fájuk, gyékényük, nádjuk., mézük… Így élte szorgos életét a Sárköz népe.
Egészen 1870-ig, ekkor a Szekszárd – Bátai Dunavédgát Társulat új, szűkebb ruhát szabatott a folyóra. Igen ám, de a Kalocsai Érsekségi Uradalom a saját területén nem engedte az új, szűkebb „anzugot”. Így Bogyiszló és Báta között megmaradt a lötyögős ártér. Itt született meg a mai Gemenc, Európa egyik legnagyobb és a legszebb-nekem biztos az- hullámtere. 1977-től védelem alá került, mint Gemenci Tájvédelmi Körzet. 1996-tól része a Duna-Dráva Nemzeti Parknak.

 

Kevesen, többen, sokan…tömeg

Óriási szerencsémre október 30-a volt az utolsó nap, mikor még a nyári menetrend élt, így 6 vonat is indult Pörbölyről Gemenc szívébe. (Télen ez egyre redukálódik). 7 órakor indultunk a „Szigetországból” (alias Csepel-sziget) és hála az M6-os csekély forgalmának már 9-re ott is voltunk a Pörbölyi Ökoturisztikai Központnál, ami egyúttal a kisvonat végállomása is. A parkolóban tucatnyi autó, a síneken egy kis dízel mozdonyka és pár kocsi álldogált. Na, kényelmesen leszünk a vonatocskám-gondoltam. Megváltottam a nem éppen olcsó retúrjegyemet. Mikor közölték, hogy a következő vonatot gőzmozdony „röpíti” a természetbe, igencsak örömködtem. Vessétek rám a követ kedves Olvasók, de szeretem a tovalöködészeti pöfögöncöket. (Az már más kérdés, hogy ezért az élményért a hangzatos nevű nosztalgia pótjegyet is meg kellett váltanom!)
Mire a jegy birtokába jutottam, többen lettünk, sokkal többen. Na, épp, hogy elférünk-állapítottam meg. Mire indult a vonat már nem többen, hanem sokan lettünk. Jött a gőzös, a „bőfüstű” Rezét. Három kocsi „lifegett” rajta. Kevésnek bizonyult. Kapott még két kocsit, így a tömeg, ha szűkösen is, de elfért. Alig 10 perces késéssel a szép Rezét elindult Nagyrezét felé.

 

Életképek egy kisvasút hosszú és hányatott sorsáról

Gemenc tocsogósai között már a XIX. század végén működött egy lóvontatású kisvasút. Pontosan mikor épült meg a vonal, arra nem találtam adatot, de 1905-ben a vonal kerülőföldi hidjáról már azt írták, hogy rossz és javításra szorul. Az első világégés miatt kellett a fa, gyorsan új kisvasúti pályát rittyentettek. Kapaszkodj kedves Olvasó! 1914. november 22-én kötöttek szerződést az építésről és 1915 januárjában már lehetett szállítani az új pályán. (Ez ám a tempó!) A két világháború közt a síneket felszedték, a vasúti pályát cserkészösvénnyé nyilvánították. (A sínekből sorompók készültek.)
A mai pálya hosszan készült 1955-től egészen 1982-ig. A Keselyűs és Pörböly közti 26 kilométert – van benne egy kis kitérő- közel 2 óra alatt „zavarja le” a kisvonat. Én ebből a Pörböly és Malomtelelő közti részen zötykölődtem végig. A pörbölyi állomásról kattogva, pattogva és füstöt eregetve gurultunk ki. A füst széles sávban takarta el a fákat, az eget … bármit.
Alig indultunk el már elő is tűnt egy izgága vaddisznó, röfögve hosszan kísérte vonatunkat. Vagy fenyegető akart lenni, vagy kunyerált (kéregetett)- ezt nem sikerült eldöntenem. Jöttek a megállók sorban. Nagyrezét, aminek közelében Méhészeti Múzeum vár minket, Nyárilegelő, ahol egy holtág partján kényelmes pihenőhely hívogat, a szépházas, játszóteres Lassi.
Na, végre itt vagyok a Malomtelelőnél, leszállhatok. Félre ne értsen senki, élmény volt a vonatozás, de ahogy egy törpéknek szánt padon ketten nyomorogtunk, enyhén lezsibbasztott. Nevét az állomás arról kapta, hogy régen az „ántivilágban”, a XIX. század közepén itt teleltek a hajómalmok. Mikor a Rómát ostromló gótok elterelték a patakok vizét, hogy a Róma népét ellátó vízimalmok ne őrölhessenek gabonát, akkor támadt egy derék rómainak az az ötlete, hogy a folyókon horgonyzó hajókra is lehet malmot „szerelni”. Azóta vannak állítólag hajómalmok a Földön. Nálunk 1850 körül 4300 dohogott, ebből csak Baján 76. Ezeket kellett télre egy nyugodt telelőhelyre menekíteni. Ez a menedék itt volt Malomtelelőnél.

Molnárka- az interaktív és szórakoztató

Egy kedves vízi ízeltlábúról elnevezett tanösvényt jártunk be a K+ jelzésen. 2,2 kilométer hosszan gázoltunk az avarban, meg-megcsúszva a levelek alatti nyálkás csuszpájzon. Tanultunk tekergetve, huzigálva, kukkolva, számtalan trükkös módon. Megismerkedtünk Gemenc múltjával. Az erdő madaraival, gombáival, fáival, virágaival. Megtudtam, hogy a barna csengettyű gomba (jó név!) ehető, de a pisztrice gomba csak fiatalon fogyasztható, míg a bükktaplóval ne is próbálkozzunk. Ráébredtem, hogy van ligeti csillagvirág, sőt kockás kotuliliom is. Felmásztam egy három emeletes kilátóba, hogy a Malomtelelő kékjében gyönyörködjek. Ami a legjobban tetszett, az, hogy a tanösvény „tömve volt” családokkal. Ez az „Avarra magyar!” A legérdekesebb információ az volt, hogy József napon kerestek a hajómalmoknak hajóállást. Ez úgy zajlott, hogy egy kötélről, ami egy mérleghez volt kötve, favödröt engedtek a Dunába, ahol több mint 3 kg-ot mértek oda „parkolták le” a hajót, ott már dolgozott frissen, fürgén.

 

Hajdan révcsárda volt, aztán kocsmává „züllött”, hogy mára múzeummá nemesüljön

A Molnárka tanösvény vége Lassinál van. Itt a XVIII. században révcsárda állt. Élte a maga hangos, mozgalmas életét. Amikor jó 100 évvel később megkurtították a Dunát, átvágták szeszélyes kanyarulatait, a rév megszűnt, így a csárda kocsmává degradálódott. (A Duna alapos fogyókúrán esett át 1893 és 98 között.11 kanyarulatot nyestek le róla Paks és Batina között, így 96 kilométerrel lett szegényebb!) Ma a Lassinál lévő épületek teljes szépségükben pompáznak. A legnagyobban egy kicsi, de tartalmas halászati kiállítás van. 500 forint a belépő, de ebben benne van még két másik múzeum is. Benn lyukas bárka várt. Olyan volt, mint a szita. Ez meg minek? Kiderült, hogy bárka ugyan, de a haltartó fajtából. Van itt mindenféle háló. Van kecsege-, vető-, kerítő-, merítő-, és még mindenféle rendű és rangú háló. Behálózza az embert a sok háló. Kiderült, hogy mit műveltek a csikászok, hogyan élték mindennapjaikat a halászok.
A ház előtt remek játszótér van, mágnesként vonzza a lurkókat. Hemzsegett a kipirult arcú, vidám „aprónéptől”. Egy furcsa sövényből épült valami vonta a tekintetemet mágnesként magához. Ez volt a vejsze. Egy egykoron használt halászati eszköz. (Én botorul mini labirintusnak és a játszótér részének néztem!) A vejszének olyan részei vannak, mint a fészek, kispelőcze, nagypelőcze, udvar és kürtő. Ravaszul becsalja a halat egy udvarba, ahonnan nem tud kiúszni. Veszett dolog a vejsze. Furmányos és egyszerű egyszerre. Alig végeztem a vejsze és a csaknem kiszáradt holtág tanulmányozásával, már be is pöfögött az állomásra a Rezét. A várakozók és a már fenn ülők számát összeadva arra jutottam, erre ugyan nem férünk fel! Tévedtem! Mint a szardíniák a dobozban! Így könnyű az embereket közel hozni egymáshoz! Több mint félórás halihós, lábtiprós zötyögés után újra Pörbölyön voltunk.

 

Sárköz csodáinak kisded gyűjteménye

Aki a vonatozás után nem nézi meg a kiállítást a sárközi mindennapokról és a terület élővilágáról, az nagy hibát követ el. Egyrészt, mert aki már megvette a halászati kiállításon a belépőt, ide ingyen bemehet, másrészt, mert a látnivalók garmadáját szalasztja el. Az itteni népművészet egy unikum. Szép festett láda, egyedi díszítésű kancsók, a híres sárközi szőttesek elkerekítik a szememet. A népviselet pedig olyan a nőn, akár 1 hold föld ára, olyan ruhaköltemény is díszelgett, hogy szó bennmaradt. Megtudtam itt azt is, hogy a derék „füstokádó” Rezét 1954 óta zakatol.
Egy külön teremben trófeáktól roskadozott a fal. Kedvencem egy tükör előtt álló gím csontváza volt. A tükör miatt nem tudtam eldönteni, hogy hány a mennyi. Megpróbáltam azt is megjegyezni, hogyan kell a trófeákat értékelni. Őszinte leszek, kb. a szöveg harmadánál eltévedtem a szempontok labirintusában. Miután kijöttünk a múzeumból még bejártuk a környéket. Az órámra pillantva félbe kellett szakítanunk a felfedező körutunkat. Várt még Karapancsai kastély!

Megjegyzés hozzáfűzése