Vulkánok és levendulák

2024.05.25.

Dörgicse és környéke

A túra ideje: 2024.05.25.

Az indulás helye: Szigethalmi Szent István Általános Iskola elől.

Az indulás ideje: 7 óra

Köztes megállók: 

SPAR (a Gyártelepi HÉV-nél lévő buszmegálló)

Szigetszentmiklós, József Attila utcai buszmegálló (Trafóház)

Szigetszentmiklós, Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Városi Galéria (Sárgaház)

 

 
Szombati vásár Dörgicsén.

A helyszínről dióhéjban

Isten valószínűleg jókedvében teremtette a Balaton-felvidéket. Talán a szelíd lankák smaragdzöld mezőit és a meredekebb hegyoldalak sötétzöld erdeit egy nagy sakktáblának szánta, hogy az emberrel barátságos mérkőzéseket játsszon.
Az ember szőlőültetvényeit, takaros, fehér házas és templomos négyzeteit helyezte a táblára, jelezve, hogy érti az Úr üzenetét, nem elvenni akar, ő is játszani kíván, és szereti ezt a barátságos tájat. Az állás egyelőre döntetlen, reméljük így is marad, sőt, a levendulamezős kockák a két játékos együttes alkotásai. J
Dörgicse a Balaton-felvidék szíve. Itt futottak a Római Birodalom útjai, és ezer éve élnek itt a magyarok. Templomok épültek az Árpád-korban, úriszék működött a középkorban. A nemesi és egyházi birtokokat mindig is szorgos kezek gondozták: ezért szeret itt annyira a szőlő, ezért van itt annyi finom bor.
Bár Dörgicse falu, a településnek kisvárosias a hangulata. Szombatonként tömegek keresik fel termelői piacát, a Kispipa Vendéglő messze földön ismert, és hat temploma is van! Jó, ebből három Árpád-kori emlék.  A romos alsódörgicsei Boldogasszony Templom, a kevéssé romos felsődörgicsei és a teljesen ép kisdörgicsei pusztatemplom. Na, de nem mesélek tovább, ezt látni kell!

Buszköltség

Tagság Kategória Ár
Egyesületi tag felnőtt 7000 Ft
Egyesületi tag gyerek 2500 Ft
Nem egyesületi tag felnőtt 7500 Ft
Nem egyesületi tag gyerek 2500 Ft
700

Általános ismertető a túráról

Úgy tűnik,  sikerült kiválasztani a célállomást és meghatározni a túraútvonalakat! Minden távnak megvan a maga varázsa és kihívása, így minden résztvevő megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. A  közép- és hosszú távú túrák biztosan lenyűgöző tájakat fognak kínálni, míg a rövid táv résztvevői is a  természet szépségeivel teli útvonalon haladnak majd. Igaz kevesebb az út közbeni látnivaló, vigaszul lesz idejük bejárni Dörgicse nevezetességeit is. A  hosszú táv kivételével a túrák Mencshelyről indulnak és Dörgicsén fejeződnek be.

Ajánlott felszerelések

Legfontosabb a megfelelő lábbeli. Az időjárásra való tekintettel a megfelelő öltözködés is fontos. Mivel bőven lesz napsütötte terület is a fejfedő használata is erősen javasolt. Segítséget jelent a  túrabot használata is.

Rövid táv

A túrát vezeti: Bata Ilona és Vereczkei Csaba

A rövid táv Mencshely széléről indul, itt rakja ki őket a busz. Ez egy kicsiny falu Dörgicsétől északra. A piros jelzésen indulnak délnek, legelők és szántóföldek között. Párszáz méter után elérik az erdőt, és Halom-hegy északi lábát. Ezután egy 40 méteres szintemelkedés következik a Vulkán-tanösvényen. Mert bizony a Halom-hegy mérges vulkán volt réges-régen. Most azonban már egy békésen magasodó bazalt domb. A hegy csúcsán tekinthető meg a Kossuth-kilátó. Nem túlzás, a Balaton legszebb panorámáját kapjuk itt. Keletre Balatonfüredig látni, innen nyugatra, a Badacsony tömbjéig csillámlik a hatalmas tó. Észak felé tekintve a nagyvázsonyi fennsík terül el, a kilátást a Kab-hegy zárja.
A sárga kereszten kelet felé először erdőkben, majd réteken halad a csapat. Egy nagy rét közepén találják a kisdörgicsei Árpád-kori pusztatemplomot, mely ezer éves kora ellenére egész jó egészségnek örvend. A templomtól nem messze, az országút túloldalán középkori híd található.
Innen mintegy 300 méter séta az országúton Felsődörgicse, járda sajnos nincs.
Felsődörgicsén az evangélikus templom mellett magasodik a Szent Péter romtemplom, és itt van a híres dörgicsei levendárium.
A résztvevők innen már egy rövid, alig egy km-es sétával elérik Dörgicse központját. Itt a Kispipa Vendéglőben étkezhetnek, 2500 Ft a menü. Vagy átsétálhatnak a Templom téri kávézóba, ahol 1500 Ft-ért tortilla-szerű lángostésztába csomagolt meleg húsok, fagylalt, sütemények várják az éhes vándort. A vállalkozóbb kedvűek meg felgyalogolhatnak az alsódörgicsei templom romjához (érdemes) és a balatoni kilátáshoz. Csak párszáz plusz méter.

Középtáv

A túrát vezeti: Bárány Tamás

A középtáv is Mencshelyről indul. Útvonala a középkori hídig megegyezik a rövid távéval (lásd ott). A híd után azonban ők a tájegység egyetlen szurdokvölgyével ismerkednek meg. A Kű-völgy bővelkedik a látványos sziklaformációkban.  Azonban némi kihívást is tartogat. Bokaerősítő kövek és meredek ereszkedés is lesz.
A felsődörgicsei romtemplomot és levendáriumot ők is behúzzák, majd a piros jelzésen elsétálnak az az alsódörgicsei templom romjához. Innen Dörgicse központján haladnak tovább nyugatnak. Itt, akik elfáradtak „kiszállhatnak”, alig 100 méteres sétával elérhető a Kispipa Vendéglő.
A kitartóbbak elérnek a Balázs-tető lábához. Itt azonban nem kezdenek csúcstámadásba, egy kényelmesen emelkedő kerülővel érik el a Szent Balázs romtemplomot. Útközben megcsodálják a Balaton-felvidék legnagyobb fáját, a 400 éves tölgyet is.
A romtemplomtól a legrövidebb úton visszatérnek Dörgicsére.

Hosszú táv

A túrát vezeti. Rózsás Balázs

A hosszú táv a Kispipa Vendéglőtől indul, és egy körtúra után ide is érkezik vissza. Állomáshelyeik: alsó- majd felsődörgicsei romtemplom, Kű-völgy, kisdörgicsei pusztatemplom, Halom-tető. Ezekről az előzőekben már írtam.
A Kossuth-kilátótól a hegy nyugati oldalán ereszkednek le. A balatoni kék jelzésen először szőlők, présházak között haladnak, majd erdők, mezők következnek, kilátással a Káli medencére. A Lencse-hegytől az időjárás függvényében érik el Szentbalázs falu romtemplomát. Erős napsütésben az erdőn át a zöld kereszten, ha még bírják a napot, a zöld sávon a szentantalfai pincefalu panorámaútján.
 Innen kerülővel mennek vissza Dörgicsére, megtekintve a 400 éves tölgyet, és a dörgicsei völgy feletti panorámát.

Fakultatív programok

Levendárium, Dörgicsei Levendula Major
A felsődörgicsei Szent Péter romtemplom mellett tekinthető meg a levendárium. Úgy tűnik, május 25-re már virágozni fog a levendula, úgyhogy nyitva lesznek.  Hihetetlen sok rózsa és levendula fajta található meg ebben a csodálatos kertben. A belépő ára kissé borsos. (További ismertetőt olvashatsz ha a linkre kattintasz.)

Kaáli Autó-Motor Múzeum
A Kispipától 150 méterre található magángyűjtemény a veterán autók szerelmeseinek kötelező látnivaló. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges. Minden információ itt elérhető: automotormuzeum.hu.

Segítség a Dörgicsén található nevezetességek eléréséhez. (A képre kattintva letölthető a térkép.)